Moszkvában kinyitnak az éttermek és az uszodák

Szájmaszkot viselő látogatók a moszkvai Vörös téren nyílt könyvvásáron 2020. június 6-án. A könyves seregszemle az első látogatható kulturális esemény Moszkvában a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások óta.
Vágólapra másolva!
Moszkvában újra fogadják a vendégeket az éttermek és kávézók belső termeiben, valamint megnyitottak az uszodák, a sporttermek és az edzőtermek is, a Covid-19-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések feloldásának újabb, harmadik fázisában.
Vágólapra másolva!

Megindult az orosz fővárosban a folyami utasszállítás, a könyvtárak, az óvodák és a szociális védelem intézményei is visszatérnek a megszokott munkarendhez.

Újra igénybe lehet venni a játszótereket, a szabadtéri sporteszközöket.

Működhetnek az idegenforgalmi irodák, igaz, Moszkvában a csoportos kirándulásokra vonatkozó korlátozást, valamint a nyilvános helyeken a maszkviselési és távolságtartási kötelezettséget még nem oldották fel.

Szájmaszkot viselő látogatók a moszkvai Vörös téren nyílt könyvvásáron 2020. június 6-án: a könyves seregszemle az első látogatható kulturális esemény Moszkvában a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások óta Forrás: MTI/EPA/Makszim Sipenkov

Továbbra is tilos tömegrendezvényeket szervezni.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes a Pervij Kanal tévécsatornának nyilatkozva hétfő este arra figyelmeztetett, hogy az oroszoknak arra kell felkészülniük, még ősszel is szükségük lesz a maszkokra és a fertőtlenítőszerekre, mert a SARS-Cov-2 koronavírus addigra nem szűnik meg, sőt, visszatérnek a szezonális megfázásos betegségek is.

Korábban Mihail Murasko egészségügyi miniszter azt mondta, hogy egyes intézkedések 2021 februárjáig érvényben maradhatnak Oroszországban.